EMIGRÁNSOK - SEPSISZENTGYÖRGYÖN

EMIGRÁNSOK - FERDINANDY GYÖRGY ÉS CSENDER LEVENTE IRODALMI ESTJEI A SZÉKELYFÖLDÖN

 

2014. május 8-án, 18 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön Ferdinandy György és Csender Levente közös irodalmi estjére és könyvbemutatójára a Tein Teaházban.

A turné további állomásai:

2014. május 9., 20 óra  – Székelyudvarhely, G.Café

2014. május 10., 20 óra  – Csíkszereda, Tilos Kávéház

Az irodalmi esteken bemutatják Ferdinandy György „A francia asszony” (2014), ill. Csender Levente „Murokszedők” (2013) c. prózakötetét.

Ferdinandy György (1935, Budapest) 1956-ban hagyta el Magyarországot. Franciaországban töltötte egyetemi éveit, majd miután rájött, hogy hiába doktorált, a franciák elsősorban azoknak adnak ösztöndíjakat, akiket visszaküldhetnek a hazájukba a francia kultúra nagyköveteiként (Ferdinandy esetében ez nem volt lehetséges, ugyanis őt otthon a Kádár-rendszer „fogadta” volna, és nem „nagykövetként”…), megpályázott egy egyetemi előadó tanári állást Puerto Ricóban, és francia feleségével, ill. két gyerekével  a kis karibi országba költöztek. 37 évet töltött a Puerto Ricó-i egyetemen, tanárként.

Magyarul, franciául angolul és spanyolul ír, eddig ötven kötete jelent meg, ebből tizenöt franciául, a többi angolul, spanyolul és magyarul. A többnyelvűségről az alábbiakat mondotta egy interjúban: „Én mindig a körülöttem zajló életet írtam, így minden azon a nyelven jut eszembe, amilyen nyelvi közegben átéltem. A spanyol földszagú nyelv, szerintem közel áll a magyarhoz. Rövid, kemény, feszes mondatokból gyönyörű, költői szövegek állnak össze. Franciául nem, ugyanez vázlatnak tűnne. Egy bizonyos nyelvi szint felett már minden nyelven gyönyörűség, és egyformán verejtékes az írás. Szerettem franciául is írni, de mikor spanyol közegbe kerültem, éreztem, hogy halványul a franciám. Fülemben csengett a Márai-vers jóslata is, hogy megkopik az anyanyelvem, leesik nevemről az ékezet, és azt mondtam, az enyémről nem fog – nincs is rajta –, és visszatértem a magyar íráshoz. Elkezdtem szisztematikusan magyarul tanulni: előfizettem olyan szakkönyvekre, mint pl. a libatömés, és megtanultam a számomra ismeretlen magyar szavakat. Meg is írtam Márainak, hogy az én nyelvem mit gazdagodott Puerto Ricóban.” Anyanyelvéhez, a  magyar nyelvhez fűződő különleges, intim viszonyáról így vall: „Egy egészen csodálatos nyelv, és mindent, amit ebből a nyelvből meg lehet tanulni, azt még ma is igyekszem megtanulni. Az ember gyakran találkozik olyan dolgokkal, amik elszorítják a torkát. Minél több idegen nyelven tanultam meg – hiszen először németül, franciául, végül pedig spanyolul éltem és írtam – annál biztosabbá vált, hogy a magyar mindezeknél sokkalta különb munkaeszköz, sokkalta gazdagabb és szebb nyelv. Minél több idegen nyelvet ismertem, annál jobban beleszerettem a magyarba. Ez volt valószínűleg az az erő, ami megtartott. Itt arról van szó, hogy amikor egy író magyarul ír, akkor alakítja is a nyelvet. Akár új szavakat, új kifejezéseket, új fordulatok tömegét hozhatja be, és ez még ráadásul jót is tesz neki. Franciául vannak szentesített kifejezések és fordulatok, és minden helyzetben ezeket kell használni. Ha nem ezeket használod, még ha helyes is, amit használsz, akkor az olvasónál nem ugrik be, amit mondani akartál. A francia írók nem alakítják a francia nyelvet, a francia akadémikusok alakítják a francia írókat”.

Egy súlyos, de az Egyesült Államokban sikeresen kezelt betegség miatt Miamiba költözött. Jelenleg Miami és Budapest közt osztja meg életét. Remek prózaíró és a kortárs magyar irodalom fordítója spanyol nyelvre.

Számos külföldi és hazai elismerés birtokosa.

Díjai:

Del Duca-díj (1961)

Saint-Exupéry-díj (1964)

Az Év Könyve-jutalom (1993)

József Attila-díj (1995)

Krúdy Gyula-díj (2000)

A nemzetközi PEN Club prózadíja (2000)

A MAOE nagydíja (2006)

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat, 2011)

Csender Levente (1977, Székelyudvarhely) 1991-ben hagyta el Erdélyt. Élt Olaszországban, Londonban, Párizsban, jelenleg Magyarországon tartózkodik és a Magyar Napló irodalmi folyóirat szerkesztőségében dolgozik. Eddig négy novelláskötete jelent meg magyarul és egy spanyolul (Ferdinandy György és felesége, Maria Teresa Reyes fordításában)

Harmadik novelláskötete, a Fordított zuhanás kapcsán írja egyik kritikusa, Jakab-Köves Gyopárka:„Markáns – ez a szó mindenképpen illik arra a sajátosan csenderi elbeszélőmódra, amely ötvözi a klasszikus mesemondás ősi eszközeit a feszültségteli, feszes szerkezetű novellaírással. A ma oly divatos barokkos szószátyársággal szemben rendkívül szikár, feszes narrációja pontosan a novella igazi elemét ragadja meg, a tömörséget, a gyémánttá sűrített tartalmat. A szikár elbeszélésmód az erdélyi történetek vagy a szociálisan peremre került emberek életútjánál (…) a lehető leghitelesebbnek tűnik, a nem kierőszakolt humor pontosan csak annyira fűszerezi előadását, amíg még nem esik a cinizmus csapdájába. Hol szelíd gúny formájában találkozunk vele, mint a kötet első novellájának gyermeki őszinteséggel megszólaló soraiban: „Kaptunk piros–sárga–kék papírzászlót, és azt kellett lobogtatni, mikor leszállt Ceauşescu elvtárs helikoptere, és miközben ő vörös szőnyegen átlépkedett a dzsipbe, tapsolni kellett és kiabálni, hogy Ceauşescu şi poporul meg Ceauşescu pace. (…) Állt az autóban és integetett. Elena nem volt vele. Ceauşescu mosolygott. Vidám embernek látszott.” Ugyanezen elbeszélésben szélesebb, a gróbiánságot sem nélkülöző nyíltabb humor is megjelenik: „Fölmentem, és azt mondtam anyámnak, hogy készítsen elő egy szál gyertyát, mert megyek fél tízre a Patkóba világítani a temesvári halottakért. Anyám azt felelte, először is mossam le a kormot a képemről, másodszor meg a rabok faszát megyek én a Patkóba, hogy lelőjenek.” Csender Levente megjelenése a kortárs prózában hozzájárul ahhoz az új folyamathoz, amely ismét különleges jelentőséget tulajdonít a hitelességnek s a valódi élményanyagnak.  Önreflexió, kocsmamiliő, elmosódott mámor-filozófia helyett drámai tapasztalatok s a világra rácsodálkozó megfigyelő benyomásai indítják el útjára a művet, az olvasóhoz éppoly szeretettel fordulva, mint ahogy szereplőivel is együtt lélegzik, együtt érez. Nagyszerű írói hagyományokat folytat hiteles és bátor hangon, amely nem szégyelli vállalni az aktuális prózai divattrenddel szembeni magatartást: novellái túl azon, hogy a legteljesebb humánumot közvetítik egy lealacsonyító korban, üzennek ezzel a poétikai kurázsival is.

Csender Levente 2005-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban, 2009-ben Barankovics István-ösztöndíjban részesült.

A két szerző 2003-ban találkozott Budapesten egy novella antológia bemutatóján. Azóta barátok, sőt a kiadójuk is ugyanaz.