IRODALMI SZALON - FEKETE VINCE KÖLTŐVEL

2013. október 2-án a Bukaresti Magyar Intézet Irodalmi Szalonjának a vendége volt Fekete Vince, József Attila-díjas költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese. A vendéget életútjáról, költészetéről, költői és szerkesztői műhelytitkairól Lakatos Mihály, Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának az igazgatója faggatta.

 

A jó hangulatú esten szó esett, többek közt, Fekete Vince költői életútjáról, mely az egykori Jóbarátnak küldözgetett zsengékkel indult, majd olyan fontosabb állomások következtek, mint az Ifjúmunkás c. folyóirat irodalmi mellékletében való debütálás, közlések a kor legjelentősebb irodalmi folyóirataiban (Utunk, Igaz Szó), majd az erdélyi '90-es nemzedék (Orbán János Dénes, Sántha Attila, Vida Gábor, Molnár Vilmos, György Attila, László Noémi és sokan mások) emblematikus lapjának, a Serény Múmiának (mely a Helikon című kolozsvári folyóirat akkori főszerkesztője, Szilágy István jóvoltából a Helikon betétlapjaként működött) a főszerkesztésével, önálló kötetek megjelentetésével, a Székelyföld című folyóirat előbb szerkesztői, majd főszerkesztő-helyettesi székének elfoglalásával folytatódott,  s a 2010-ben odaítélt József Attila-díjjal érte el jelenlegi zenitjét. És nyilván ez még nem a végállomás...

Lakatos Mihály a költő életművét méltatva úgy fogalmazott: "Fekete Vince csendes, visszahúzódó alkat, nem az a típus, aki mindenáron reflektorfénybe akar kerülni, mégis jelen van mind a pályatársak, mind az olvasóközönség tudatában, s bár nem vezéralkat, hanem inkább szürke eminenciás, mind nemzedékének, mind az egész írótársadalomnak meghatározó alakja. Ő valójában nem is egyszerűen egy költő, hanem intézmény. Szavának van súlya, véleményére adnak mind Erdélyben, mind Magyarországon, s ezt jól mutatja, hogy benne van minden olyan bizottságban, választmányban, ahol komoly munkára, hozzáértésre, elvekre, értékítéletre és erkölcsi tartásra van szükség. S ez nem azért van így, mert ő így akarja, vagy valakik „futtatják”, hanem azért, mert sokszorosan bebizonyosodott, hogy helyén van az esze és a szíve, amit mond, és amit ír, az olyan értéket képvisel, bármilyen mércével is mérjük, amit érdemes komolyan venni. S ha azt mondtam intézmény, nem dobálóztam nagy szavakkal, hanem ez így is van: ír (napjainkig 8 önálló kötetet publikált), fordít (román és orosz nyelvből), folyóiratot szerkeszt, gyűjteményes kötetek, antológiák (mintegy 50 kötetről van szó...) visszatérő szerkesztője (valamiért igen gyakran őt bízzák meg ezzel a feladattal...), számos bizottság tagja, elkötelezetten foglalkozik fiatal pályatársaival, irányítja, gyámolítja őket, nem egyet ő indított el a pályán, s az idősebbek is szívesen kikérik véleményét. Közben pedig a fél világgal levelezik. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy a jövő erdélyi Ilia Mihálya körvonalazódik a személyében."

A háromszéki születésű költő mind a költészet, mind a gyermekirodalom, publicisztika vagy műfordítás területén jelentőset alkotott.

 

Kötetei:

 

Parázskönyv (versek, Erdélyi Híradó, 1995)

Ütköző (versek, Mentor Kiadó, 1996),

A Jóisten a hintaszékből (versek, Erdélyi Híradó, 2002),

Lesz maga juszt isa (paródiák, szatírák, állatmesék, Erdélyi Híradó, 2004),

Csigabánat (gyermekversek, Pallas-Akadémia, 2008)

Piros autó lábnyomai a hóban (versek felnőtteknek és gyerekeknek, Erdélyi Híradó, 2008),

Udvartér (publicisztika, (Kaláka Könyvek, 2008),

Védett vidék (versek, Ráció Kiadó - Erdélyi Híradó, 2010).

 

Díjaiból:

 

A Romániai Írószövetség Debüt-díja (1996),

Sziveri János-díj (1996),

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Nagydíja (2005),

Pro Literatura-díj (2005)

József Attila-díj (2010)