ROBERT CAPA FOTÓI ÉS KÉKESI ATTILA "KÖZEL CAPÁHOZ" C. DOKUMENTUMFILMJE SZÉKELYUDVARHELYEN

 

2014. február 3-án, 17 órától került sor Székelyudvarhelyen, a Művelődési Ház előcsarnokában a Robert Capa fotóiból készült roll-up-kiállítás megnyitására.

Az eseményre sokan voltak kíváncsiak Székelyudvarhelyen, olyannyira, hogy mindannyian be sem fértek az érdeklődéshez mérten szűkre szabott előadótérbe.

"Csak szomorúsággal gondolhatunk arra, hogy ha a legaljasabb és legalattomosabb harcieszközök egyike, a taposóakna, nem vet véget az életének, talán 1956 októberében már Budapesten, a magyar forradalom napjaiban készít világhírnévre jutó, zseniális fotókat… De egy olyan világ, amely taposóaknákat gyárt, méltán lett szegényebb ezekkel a művekkel" - mondta el Lakatos Mihály Capa életművét méltató megnyitó beszédében.

A megjelenteket bőven kárpótolta a helyszűkéért Kékesi Attila "Közel Capához" c. 50 perces - közeli ismerősök visszaemlékezései és szakemberek kommentárjai alapján készült - dokumentumfilmje, amely átfogó képet nyújtott Capa életéről és életművéről egyaránt.

A világ a tavaly ünnepelte a világhírű fotós, haditudósító születésének 100. évfordulóját, míg ebben az évben halálának 60. évfordulójára emlékezünk. A Capa életszakaszait bemutató tizenegy tablót a Magyar Nemzeti Múzeum állította össze, a New York-i International Center of Photography (ICP) jogtulajdonos hozzájárulásával. Az anyag gyergyószentmiklósi bemutatására a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézete, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja és a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor. A megnyitót követően Kékesi Attila Közel Capához című dokumentumfilmjét vetítik, mely közeli barátok visszaemlékezései alapján mutatja be a művészt, így a néző komplex képet alkothat Robert Capáról. A rendező elmondása szerint a film kísérlet arra, hogyan lehet egy olyan emberről filmet készíteni, akinek hatalmas legendáriuma van, és minden irányból ellentétes véleményeket, meggyőződéseket hallani róla. Az esemény Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával valósult meg.